Sziasztok!
Bocsánat, ma nem lesz friss, csak egy kis nosztalgia, mert most ennek érzem szükségét, és mivel erősen spoileres Momentsre nézve, kivételesen a poszt csak hajtás után olvasható.
Úgyhogy, aki még nem olvasta, de tervezi, vagy még mindig zsigeri ellenállást érez bármely rész újraolvasása kapcsán, az ne nyomjon a feliratra :)
Üdv:
Tira
Szerettem írni ezt a részt. A legkedvesebb mind közül, és a legfájdalmasabb volt papírra vetni. Emlékszem, nővérem gyerekeire vigyáztam, náluk éjszakáztam, és olyankor mindig sokáig fent voltam, nem bírtam aludni, mert azt figyeltem, felébrednek-e.
Egy keményfedeles A5-ös spirálfüzetbe írtam, még mindig megvan, egy helyes dalmata-kölyök van az elején. És minden szónál potyogtak a könnyeim.
Shawn búcsúja:
– Hát itt vagyok. Ne
haragudj, hogy nem jöttem eddig, de tudod… lerombolta volna az illúziót. Az
illúziót, hogy mindig körülöttem vagy, hogy nem tűntél el teljesen. Mert hinnem
kellett benne, hogy itt vagy valahol, mert ha szembe kellett volna néznem vele,
hogy örökre eltűntél, hogy teljesen megszűntél létezni, abba beleőrültem volna.
Abba belepusztulnék, Jaiden. Ryley azt mondta, hogy még nem búcsúztam el tőled.
Én azt hittem, hogy megtettem, amikor… de igaza volt. Tényleg nem. Ezért is nem
jöttem, mert… féltelek elengedni, mert azt hittem, akkor… úgy éreztem, hogy
akkor megszűnne a kötelék… hogy megfakulnának az emlékek. Hogy tényleg,
végérvényesen elveszítenélek. De most már tudom, hogy nem fognak. Tudom, hogy
mindig velem leszel. Te vagy az Őrangyalom. Sosem árultam el, de mindig úgy
tekintettem rád, mint egy angyalra. Szóval, remélem, hogy hallasz. Butaság
ugye? Hiszen, ha hallasz, akkor bárhol lehetnék, ha meg mégsem… De most
szükségem van valami kapaszkodóra… Valami kézzelfoghatóra, és ez a hely… Nem is
tudom, én csak… Olyan nehéz ez, Jaiden! A bocsánatodat, az áldásodat kérni.
Tudod, Ryley és én… Tudod, ugye? Tudtad, már jóval azelőtt, hogy mi rájöttünk
volna. Hogy bevallottuk volna magunknak. Ezért mondtad, ugye? Hogy elmehetek.
Hogy nem neheztelnél. De Jaiden, én sosem lettem volna rá képes. Persze valahol
igazad volt. Szeretem Ryley-t. Nem úgy, ahogy téged, úgy soha senkit nem leszek
képes, de… ő valahogy tudja, hogy mi kell nekem. Beszéltem Juliennel. Azaz ő
velem. Órákig győzködött, hogy te is ezt akarnád, hogy boldog legyek, és azt is
elmondta, hogy tudtad. Tudtad, hogy ez lesz. És akartad, hogy velem legyen.
Hogy vele legyek. Ugye, Jaiden? De én… Nem tudom, hogy lehetnék boldog.
Fogalmam sincs, hogy ez a dolog Ryley-val működni fog-e, de… meg akarom
próbálni. Nekem… Te voltál az igazi. Erre nincs magyarázat, csak tudom… de Te
elmentél, és Ryley ott volt, hogy segítsen… Tudod, Jaiden, borzasztóan
hiányzol. Mindig magam előtt látlak. Az arcod, a tekinteted, a mosolyod. Hallom
a hangod, a nevetésed. Úgy fájnak az emlékek, Jaiden. Mintha kések millióit
forgatnák a szívemben. Mintha ki akarna szakadni a helyéről. Pokoli érzés,
Jaiden. Hogy többé nem ölelhetlek át, és nem suttoghatom a füledbe, hogy
mennyire szeretlek. Hogy nem érezhetem a csókod ízét, hogy nem szorítasz
magadhoz egy forró és szenvedélyes együttlét után. Ne haragudj! Annyi mindent
tudnék még mondani, de nem megy. Nem múlik el úgy egyetlen perc sem a napból,
hogy ne gondolnék rád. Nagyon szeretlek, Jaiden, mindig is szeretni foglak.
Csak amikor Ryley-val vagyok, akkor… akkor nem fáj. Akkor tudok lélegezni.
Sajnálom, Jaiden! Amikor rájöttem, amikor először megéreztem, hogy mellette…
hogy vele képes vagyok… szörnyű dolgokat tettem, Jaiden. De hát ezt nyilván
tudod. Gyűlöltem magam, gyűlöltem őt, és azt akartam, hogy te is gyűlölj,
amiért képes voltam akár csak egyetlen pillanatra is megfeledkezni rólad. Mégis
szükségem volt rá. Szükségem volt rá, csak egy kicsit, hogy ne őrüljek bele.
Hogy ne haljak bele… Meg tudsz bocsájtani érte? Bár tudom, hogy… tudom, hogy
sosem lettél volna képes gyűlölni. Tudom, hogy nem haragszol. Nekem mégis
szükségem van… nem is tudom, mire… Hiszen nem tudsz felelni. Mégis, hinnem kell
benne, Jaiden. Hinni, hogy hallod, amit mondok, hinni, hogy megbocsájtod, amit
tettem, hinni, hogy még így is szeretsz, és hogy tudod, hogy amit irántad
érzek, az soha nem fog megváltozni vagy elmúlni, hogy soha senki nem veheti át
a helyed. Senki, Jaiden. Úgy szeretném, ha tudnál küldeni egy jelet. Bármit.
Szükségem van Ryley-ra, Jaiden, és tudni akarom, hogy ez nem bánt téged. Mert
szeretlek. Mert mindig szeretni foglak, és ha még egyszer a túlvilágon vagy a
következő életünkben találkozunk, nem akarom, hogy haragudj rám…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése