Azért gyűltünk ma itt össze...
Ja, hogy ez nem az a szöveg, és amúgy sincs itt senki? Vagy mégis? Akkor kénytelen leszek pár szót mondani...
Jelen blog homoszexuális, meleg, fiúxfiú témájú írásokat tartalmaz, és erősen 18 éven felülieknek szól.
Akinek nem inge...azaz, ha nem érdekel, taszít, vagy bármilyen erkölcsi vagy egyéb meggyőződésedbe ütközik a téma, akkor kérlek, most távozz, hogy ne raboljuk egymás idejét és ne borzoljuk feleslegesen egymás idegeit.
És ha ezek után is elég elszánt vagy, hogy maradj, akkor remélem, találsz valami kedvedre valót!

2014. január 18.


Sziasztok!


Először is szeretném megosztani, hogy néhány hete megkerestek az Írófigyelőtől, hogy szeretnének velem egy interjút készíteni. Nagyon meglepett a felkérés, meg nagyon örültem neki. Az elkészült interjút itt olvashatjátok :)
Másodszor. 2013-ban is volt Kívánságüst a Merengőn. Jelentkeztem rá, bár amikor megtettem, már akkor is egy kisebb gödörben voltam, ami az írást illeti, úgyhogy a végén azon aggódtam, hogy nem fogom tudni teljesíteni. Végül aztán egy történet helyett kettőt is írtam, ebből következik most az egyik.


Üdv:
Tira

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is: gratulálok az interjúhoz! *-* Remélem, hogy majd a könyvespolcomon tudhatom a történeteid. ^^
    A novella... Hű. Miután elolvastam, kellett egy pár perc, hogy "megemésszem", de nagyon tetszett. Nem tudnám szavakkal leírni, hogy mit éreztem olvasás közben; ilyenkor jó lenne, ha az írók belelátnának az olvasók fejébe, legalább akkor, amikor a műveiket olvassák.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Oh... *nagyon elpirul* Köszönöm szépen a gratulációt! :) Meg azt is, hogy szeretnéd a könyvespolcon tudni a történeteim, ennél nagyobb dicséretet még nem nagyon kaptam :)
      Örülök, hogy tetszett a novella. Igen, tényleg nem lett könnyű, de én kifejezetten szeretem, hogy hatást gyakorol az olvasóra. És amikor egy ilyen hozzászólást olvasok, az kicsit olyan, mintha belelátnék az olvasó fejébe ;) Ezért is köszönöm, hogy írtál nekem :)

      Törlés
  2. Szia! Gratulálok az interjúhoz! Tényleg csak Lestatról kérdeznél, ha megtehetnéd? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszönöm szépen :) Hát jó, nem csak Lestat-ról ;) Azért megkérdezném, hogy mi újság van Armand-nal ;) (meg esetleg még mással is ;) )

      Törlés